Egy dolog könnyíti a megbocsátást: a másik fél megbánása. Ezt a Kiss-ügy és egy tegnapi, nagyon drámai cikk nyomán gondoltam. Aztán egy mai cikk magyarázatot ad arra, miért is nem olyan sima ügy belátni hibáinkat: mert az agyunk önvédelemből, esetenként, hogy bele ne őrüljünk, tompítja rosszcselekedeteink emlékét. Ez történhetett Piroskával, a néhai kistarcsai fegyőrrrel is.
Márpedig a legtöbb, amit a bűnbocsánatért tehetünk, a belátás és a megbánás - ez önmagában megtisztulás, másképp mondva feloldozás, ennek végső soron örvendezhetünk, nem kell további önmarcangolás. És ha ráadásul a másik is megbocsát, tényleg továbbléphetünk, ő is, mi is. Merthogy ezekbe a tisztázatlan adok-kapokba betegszünk bele, és van, aki nem is éli túl.
Persze még szebb, ha nem várunk a megbánásra, van, akinek ez is ment. "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek." A tudatlanság és a sötét tettek emlékének törlése valószínűleg egy tőről fakad, úgyhogy végülis az a bölcs, aki mindenképp megbocsát.
http://444.hu/2016/05/27/ezeket-a-talalkozasokat-mulasztotta-el-az-orszag-a-rendszervaltas-utan
http://444.hu/…/etikatlan-memoria-aljassagainkra-homalyosab…
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.