Az a helyzet, hogy hiányzott nekünk a rigófütty. Verebek, gerlék, de semmi rigó. Ültessünk fákat! Viszont a Főnök azt mondta, csak gyümölcsöket lehet, mert az a proszperiti! Ezen és máson is, addig elmélkedtünk, míg eltelt pár év, aztán jött I, aki értett hozzá, így végûl ültettünk.
Nagyjából egyidős, fiatal fák. Az egyik eper szépen terem, a másik semmit, az almafán tavaly volt, idén nincs, majd jövőre újra. A kis körte alig bírja, úgy teli, a szilva, mint mindig, rendesen. A barack szép kis fa, de nincs rajta semmi, és ez a kis kiszáradt nyúlvány, mi volt, már nem is tudjuk, de a tölgy, bár az elején majd meghalt, túlélte, amikor ráfuttattunk egy paradicsomot, és mostanra szépen emelkedik. A két vörösdióból azt, amit kintre ültettünk, elvitték, a benti idén már túlnövi a gazt. A füge, a klímaváltozás védjegye, bátorítólag termett egy szemet, most azt növeszti, a csavartfüzek pedig büszkén hirdetik, hogy nem kell nagy cécó, tavasszal letörsz, bedugsz a földbe, néha locsolsz, becézgetsz, és már élek is, sőt pár év alatt szépen megnövök.
Ki így, ki úgy, de növekszünk. Talán nemsoká lesz akkora fánk, hogy a rigók is ideköltöznek énekelni.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.